Marad a hiány, a félelem,
hogy tényleg úgy múlt el minden,
ahogy ez az este:
felkapcsolják a villanyt
és te már nem vagy itt.
Egy férfi mindig megkapja, amire vágyik. Amit egy nő akar, semmit se számít, az égvilágon semmit!
A fiúk csak összetörik az ember szívét.
Mindig megrendít, amikor olyanok fordulnak ellenem, akiket szeretek, ugyanakkor néha azok adják vissza az emberekbe vetett hitem, akiktől erre soha nem számítottam volna. Ez egyszerre tölt el ámulattal, és töri össze a szívem.
Ha pofon ér bennünket, ez rendszerint azért történik, mert odatartottuk a képünket.
A simogatás, a dicsérő szó, a gondoskodás, a törődés elmulasztása sokszor jobban fáj, mint egy pofon.
Amikor azt hiszed, hogy az élet most neked kedvez, mindig elárul téged.
Régen, mint az álmok tékozló
más fiai,
azt hittem, lehet a világon
segíteni,
Az árulás olyan, mint a méreg. Amelyik nem öl meg, megerősít.
Minden árulás mérgez.
Aki fafejű, az lehet bármilyen intelligens, fafejű is marad, amíg a sors szöget nem üt a fafejébe. Ehhez legtöbbször elég nagy kalapács szükséges, de akkor aztán kitörölhetetlen nyoma marad.
Az emberek manapság először vádaskodnak, aztán teszik fel a kérdéseket.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
A csillagok szépek ugyan, de a köztük levő űr végtelen, és ígéretektől fekete.
Minden ígéretben van valami hiba, ami mentén szétrepedhet.