Csak boldog családok alkothatnak erős nemzetet. S egy nemzet csak addig erős és szabad, míg a családi élet gyökerein a romlás férge nem mutatkozik.

Boldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját, mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne.

Sosem lehetsz elég idős ahhoz, hogy a szüleid házassági gondjait hallgasd.

Társra vágyunk, ez igaz. De azt soha ne akard, hogy valaki az egész világot jelentse neked. Még akkor sem, ha a házastársunk az... kell lennie másnak is. Nem csak a férjünknek, nem csak a gyerekeinknek. Fontos a család, az a legfontosabb. De nem lehet minden. Mert ha az, és a családi életünk mégsem alakul úgy, ahogy elvártuk... hát az egy óriási csalódás tud lenni. Már ha nincs semmi másunk azon kívül.

Egy felnőtt már sok mindent nem tud a gyerekkoráról, másrészről viszont sokkal több mindent megért belőle. Egyes történetek elkopnak, de számos összefüggés, körülmény csak később válik láthatóvá, érthetővé. Néha egészen kegyetlen módon kell újrateremteni a szülők, rokonok, barátok alakját, belátva, hogy az akkori tetteikre nincs feloldozás, vagy ellenkezőleg: meg lehet, meg kell nekik bocsátani. Minden úgy volt, ahogy volt, csak egy kicsit másképpen - és ez az önképet is felboríthatja.

Az alma talán nem esik messze a fájától, de nem kell, hogy ott is maradjon.

Az emberek fontosnak tartják a vér kötelékét, azt gondolják, ez az, ami egy családot egybekapcsol. De én... mindig azt éreztem, hogy hiába nem az én véremből származol, valami mégis összeköt bennünket. Valami, ami erősebb és hatalmasabb a vér kötelékénél. Amit úgy hívnak, hogy szeretet. Mi nem vér szerinti család vagyunk; hanem szív szerinti és lélek szerinti.

Huszonegy éves kora után már nem árva az ember.

A származást, akárcsak az ujjlenyomatot, nem hamisíthatjuk meg.

Azt hiszem, én tulajdonképpen egész életemben gyászoltam a szüleimet. Úgy változtak a szemem láttára, ahogy a gyerekeim változnak, és még most sem tudom biztosan, hogy ki is voltam számukra én. Meggyászolhatok-e olyanokat, akik még élnek?

A család olyan, mint a tőzsde, csúcsok és mélypontok váltják egymást.

Semmi nem termeli ki nagyobb bizonyossággal a lelki zavarokat, mint a család.

Semmi szégyellnivalót nem látok abban, ha valakinek családja van. Általában nem olyasmi ez, amiben dönthetünk.

A család olyan, mint egy varázskör: átkarolnak, és ha baj van, ezt a kört senki sem tudja áttörni.

A szerelemnél nincsen felemelőbb érzés a világon. Függővé tesz, elvakít. De a család az, amire mindig támaszkodhatsz. A biztonságért pedig általában lemondásokkal fizetünk.