Gyűlöld a bűnt, de soha ne gyűlöld önmagadat!
Az erkölcs, a művészethez hasonlóan, azt jelenti, hogy húzunk valahol egy vonalat.
Az embernek nem kell korruptnak lennie ahhoz, hogy problematikusan és időnként kárt okozóan cselekedjen. Abszolút jó szándékú embereket is elgáncsolhatnak az emberi elme tekervényei, és égbekiáltó hibákra késztethetik őket, ám ők sokszor ettől függetlenül jónak és erkölcsösnek látják magukat.
Nem szabad az első tisztességtelen cselekedetet sem elbagatellizálnunk. Hajlamosak vagyunk azzal a felkiáltással megbocsátani az első botlást, hogy ez csak az első, és nincs, aki ne hibázna. És habár ez igaz lehet, azt is fel kell ismernünk, hogy az első tisztességtelen cselekedet talán rendkívül fontos szerepet játszik abban, ahogy az adott személy attól a ponttól kezdve önmagára és a tetteire tekint - emiatt pedig ezt a legfontosabb megelőznünk. Ezért olyan fontos visszaszorítani a tisztességtelenség látszólag ártalmatlan egyedi megnyilvánulásait. Ha megtesszük, talán idővel becsületesebbé és kevésbé korrupttá válik a társadalmunk.
Egyetlen erkölcstelen cselekedet valószínűbbé teszi a következőt, és az egyik területen megmutatkozó erkölcstelen viselkedésünk befolyásolhatja a moralitásunkat más területeken is. Mivel ez tény, oda kell figyelnünk a tisztességtelen magatartás első jeleire, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy még bimbójában elfojtsuk, mielőtt teljes virágjában kibontakozhatna.
Amikor mi és a környezetünkben élők tisztességtelenül viselkedünk, előbb-utóbb elkezdünk mindenkire gyanakodni, és a bizalom hiánya szinte minden tekintetben megnehezíti az életet.
Talán, amikor csaláson érünk valakit, mikroszkopikus méretű benyomás marad bennünk az eset után, és leheletnyivel mi is erkölcstelenebbé válunk. Majd amikor egy újabb etikátlan magatartás szemtanúi leszünk, az erkölcsiségünk tovább romlik, és az "erkölcstelenség-kórokozók" számának növekedésével egyre veszélyeztetettebbé válunk mi is.
Ha a barátaink velünk együtt lépik át az etikai határvonalat, akkor nem válik-e a szemünkben is társadalmilag elfogadhatóbbá a cselekedetünk? Talán túlzásnak tűnhet, hogy ilyen sokat megtegyünk magatartásunk igazolására, de gyakran megnyugvást nyújt számunkra, ha a cselekedeteink összhangban vannak a körülöttünk lévők szociális normáival.
Az egyik személyről a másikra átterjedő tisztességtelenség lassú és alattomos társadalmi eróziót végez. Mint ahogyan a "vírus" is mutálódik, és átterjed egyik emberről a másikra, ugyanúgy alakulnak ki az új, kevésbé etikus viselkedési normák. S bár a folyamat finoman és fokozatosan megy végbe, az eredmény katasztrofális lehet. A jelentéktelen csalások valódi költsége összeadódhat, és ezért kell még éberebb odafigyeléssel törekednünk az akár kismértékű szabályszegések megfékezésére is.
Bűn közt előbb sorvad el
a szív, mint csapás alatt,
kihűl a leglágyabb kebel,
a mélyén csak jég és hó marad.
Aki disznó, az disznó, bármennyi sikerfilm van is a háta mögött.
Magántulajdon ellen elkövetett bűntett nem is igazi bűncselekmény. Az emberek, ha egy olajfestményre néznek, az ecsetvonásokat csodálják. Ha egy graffitire néznek, akkor pedig azon agyalnak, hogyan is jutottál be azon a szennyvízcsövön át.
Légy ügyes csaló, és más egyébben soha nem kell kitűnőnek lenned.
A legtöbb gyermek mikorára felnő, úgy hunyorít össze a szüleivel, mint a bűntársaival.
Ha igazságtalanságban, jogtalanságban, békétlenségben élsz: belefulladsz.