Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
Lelkem utolsó sóhaja.

A lány szomorúan nézett a királyra. Szerette volna megölelni, szeretett volna elbúcsúzni tőle, de túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogy kettejük között több van, mint felszínes ismeretség. A férfi is borzalmasan érezte magát, de nem tehetett mást, mint hogy búcsút intsen az angyallánynak és vele együtt a szíve egy jókora darabjának.

Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.

Még néhány perc,
És új útra kelsz,
Pár perc,
Ne félj, ezt nem veszíted el,
De sajnos, most már menni kell.

Ostobán ragaszkodtam az elképzeléseimhez, én akartam megmondani, mi lesz a legjobb neked, és az lett a vége, hogy csak megbántottalak. Újra meg újra, mélyen megbántottalak. Most már nem bízom magamban. Legyél boldog a magad módján! Mert én csak elrontom, ha a fejem szerint akarom csinálni.

Többet jelentett nekem, mint egy barát. Azért nem bírtam sehogy se elbúcsúzni tőle - mert szerelmes voltam belé. Őbelé is. Szerettem, sokkal jobban, mint kellene, és mégsem eléggé.

Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!

Ha meg nem ütköztél levelem kezdetén, kérlek, meg ne ütközzél annak végezetén se.

Ennyi volt. Elmentem, és ha nem hiszed el, csak számold a napokat, amikor már nem vagyok itt. Amikor nem csöng a telefon, mindig én leszek az, aki nem hív.

Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is.

A szívembe temetem ezeket a dolgokat: azt, ahogy a kezem alatt érzem őt, azt, ahogy a számban megtelepszik az íze. Szükségem lesz rájuk, mint talizmánokra, hogy túléljek egy lehetetlen utazást.

Az emberek nem távoznak örökre. A viszontlátás reményében járják útjukat. De ez a búcsú csupán átmeneti.

Búcsút mondtál
de nem hagytál többé egyedül lennem
álmomban sem s az ébrenlét óráiban sem.

Minden nyárnak vége van egyszer. Beszélhetünk és megjátszhatjuk, amit akarunk, de ezen úgysem változtathatunk!

Szoríts magadhoz még, most mennem kell,
minden könnycseppem kér, hogy engedj el.
Ez a pillanat üldöz, s fogva tart, ez végtelen harc.
Csak egy pillanat kell, hogy érezzem,
csak egy érintés még, hát fogd a kezem.
Kérlek, töröld le most a könnyeidet,
szeress, míg lehet.