Egy genetikai gépezet képtelen kiválasztani a megfelelő virágot egy randevúra, motiválni viszont képes e tettre való törekvésre.
Az evolúció csillagporban fogant gyermekei vagyunk. Nincs tehát semmiféle szakrális küldetésünk, de társadalmi vagy genetikai missziónk elvileg lehet.
Az információ és az anyag nem létezik egymástól függetlenül. A sejt élete az információs rendszere működésén keresztül mutatkozik meg. A szimfonikus zenekar játékához lehetne hasonlítani, amelyben részt vesz a zeneszerző, a karmester, a zenészek, a hangszerek, a partitúra, sőt még a villanyszerelő is, aki megvilágítja a kottákat.
Az embert az állattól csupán az értelme különbözteti meg.
Kezdetben vala az egyszerűség. Már azt is eléggé nehéz megmagyarázni, hogy egy egyszerű világegyetem hogyan keletkezett. Talán abban mindannyian egyetértünk, hogy még nehezebb volna megmagyarázni a teljesen összehangolt, bonyolult rendszer - az élet - vagy egy életet teremteni képes lény hirtelen megjelenését. Darwin elmélete a természetes szelekció révén megvalósuló evolúcióról azért kielégítő, mert olyan utat mutat, amelyen az egyszerű az idők során összetetté alakulhat, megmutatja, hogy rendezetlen atomok hogyan csoportosulhattak egyre bonyolultabb rendszerbe, míg végül létrejött az ember. Darwin megoldást kínál - mégpedig mindeddig az egyetlen ésszerűt - létünk mélységes problémájára.
Minden élet replikálódó egységek eltérő túlélése révén fejlődik ki.
Az a tény, hogy az agynak bizonyosfajta viselkedésre prediszponáló alkotórészei vannak, nem ok a fatalizmusra vagy a kétségbeesésre: az egyes komponensek viszonylagos fontossága jelentős mértékben ellenőrzésünk alatt áll. Az anatómia nem végzet, bár nem is lényegtelen.
Az emberi agy pragmatikus gépezet, amely elsősorban nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekesek számunkra, ha egybevágnak vélt vagy valós érdekeinkkel.
Az emberi test nagyobb, mint amilyennek látszik. A tudományban és a technológiában történt haladás megmutatta, hogy testünk tulajdonképpen önmagában egy világegyetem. Mindnyájan durván száztrillió sejtből állunk, és mindegyik sejtben durván ugyanannyi atom található. Az nagyon sok különálló komponens. Csak az agyunkban százmilliárd agysejt van, plusz-mínusz pár milliárd. Többnyire mégsem érezzük a fizikai énünk szinte végtelen természetét. Úgy egyszerűsítjük a dolgot, hogy nagyobb blokkokban gondolunk magunkra. Kar, láb, lábfej, kéz, törzs, fej. Hús, csont.
Az agy nem kenyérpirító. Összetett. Lehet, hogy alig több egy kilónál, de abban az egy kilóban egy élet emlékeit tárolja.
Az agy nem az a gép, amelynek valaha gondoltuk. Noha a különböző agyi régiókhoz különböző mentális funkciók kapcsolódnak, a sejti összetevők nem alkotnak állandó struktúrákat, és nem játszanak merev szerepeket. Rugalmasak, a tapasztalatokkal, a körülményekkel és a szükségekkel együtt változnak.
Ha felemelek egy vasrudat, nem fogom megérezni, amikor egy légy rászáll vagy elröppen róla. Ha ellenben tollpelyhet tartok a kezemben, határozottan érezni fogom, mikor száll rá a légy. Ugyanez érvényes valamennyi érzékünkre: a hallásra, a látásra, a szaglásra, az ízlelésre, a hideg- és melegérzésre is.
Az evolúció nem más, mint a hiba örökkévalósága. Azt jelenti, hogy a pusztulás fejlődést hozhat. A mutáció az emberi tapasztalat szíve, az öregedésé és a halálé csakúgy, mint a nemiségé és az újjászületésé.
Az evolúció egy lassú folyamat, azért a gének nem képesek követni a társadalmi változásokat. Más szóval, a törzsi ösztön bennünk rekedt, s kőkorszaki viselkedésre sarkall bennünket. A nyugati társadalmak az ész, a modern erkölcs és a jog erejével tartják féken ezt a vak mechanizmust.
Az öröklődés időben zajló párbeszéd, egy sor utasítás átadása generációról generációra. Saját szókincse van, amelyet maguk a gének alkotnak. Saját nyelvtana: az a mód, ahogyan az információ elrendeződik. Saját irodalma, amely az emberi lény létrehozásához szükséges többezernyi utasítást jelenti.