Az erőszakkal betapasztott száj nem semmisíti meg az elhangzott sértést.

A természet úgy alkotta füleinket, hogy mindenkor nyitva legyenek, de a mi szánk természet szerint magától béfogódik.

Nem épületes a beszéd, mikor az unalmas.

Senki nem szeret idegenekkel csevegni, kivéve az utazó ügynököket.

A legjobb kimondani, ami az ember szívét nyomja, kiönteni a lelkünket, elmondani a szeretteknek, hogy szeretjük őket, kérni azoktól, akiknek sérelmet okoztunk, hogy bocsássanak meg, és szembesíteni azokat, akik minket bántottak, azzal az igazsággal, hogy mit tettek. Ha olyasmiről van szó, amit ki kell mondani, akkor a beszéd mindig előrébb való a csendnél, de a kimondhatatlan tekintetében semmi haszna.

A csend egyenlő a sötétséggel, és a néven nevezés jelenti a fényt.

Az érvelés az egyik legjobb társasjáték. De ebben nem a szerencse dönt, és a tétje is nagyobb annál, mint célba érni a pályán. Meggyőződések, hitek, ismeretek, tettek múlnak rajta. Aki érvelni tud, az képes formálni a világ erőit és élni a pillanattal, jogaival. Képes együtt élni másokkal.

A cáfolás nem az ellenfél kijavítása vagy kiiktatása. Előfordulhat, hogy a vitában az ellenfél szándékosan követ el hibát, azért, hogy elterelje a figyelmünket lényeges érveinek a számbavételéről.

Ismerős, őszinte és tiszta: a meggyőző, érvelő beszédednek ez a három legfontosabb adottsága.

Minden emberi kapcsolat és kommunikáció kreatív forrása a vita. Egy olyan kapcsolatban vagy közösségben, amelyben a feleket a teljes véleményazonosság és a vitázástól való félelem irányítja, lehet nagy a biztonságérzet, de biztosan kicsi a változásra való képesség. A vitamentes kapcsolatok és társadalmak, bármennyire ideálisnak tűnnek is, sérülékenyebbek, akár a lázat soha át nem élt szervezet.

A vitában a gondolkodó és másikért felelős személyiség, a veszekedésben pedig az önző vagy elkeseredett, haragos ember hangját halljuk. Különös, de a különbség lényegében ennyi: a veszekedésben egyedül, a vitában együtt vagyunk.

Sokszor előfordul, hogy a találkozás konfliktusba ágyazódik. Ahol párbeszédet folytatnak, ott konfliktus keletkezik: logikus és előre látható, hogy így legyen. Nem szabad félnünk tőle, sem letagadnunk, hanem el kell fogadnunk.

Nemcsak szóval, bocsánatkéréssel, hanem tettel is illik jóvátenni hibáinkat.

Az emberek a végén el is hiszik, amit mondanak, enélkül élni se tudnának.

Mennyivel jobb lenne sokszor inkább meg sem szólalni! A beszéd egy erősen túlértékelt tevékenység.