Az ember nemcsak végig-cselekszi, végig-beszéli és végighallgatja az életet, hanem végig-álmodja is. Mindennek alján gomolyog az álom. S ez éppen úgy élet, mint a cselekvő, a beszélő, a hallgató valóság.

Vannak az életben olyan álmok, amelyek ébredés után is a beteljesültség érzésével töltenek el minket: ezek miatt érdemes élni.

Az álmok igazak, míg tartanak, s vajon nem álomban élünk-e mind?

Néha visszaálmodjuk, ami elmúlt, és az álom nemigen változtat rajta.

- Vajon baj, ha az álmok összemosódnak a valósággal?
- Az attól függ, színtartó festékkel színezték-e az álmainkat. Mert ha az összemosódásnál ereszt a színük, kivehetetlen foltokat hagynak a valón.

Az álomban elsüllyed az idő és minden valóság.

Csodák tükrében
addig tart meg az álom,
míg feljön a Nap.

Az álom csupán a valóság másik arca.

A szerelem sem más, mint egy hajnali álom, amely dolgot már előtte is többen felfedeztek. Amint az álomban történnek a lehetetlenségek, ugyanúgy megesnek azok a szerelemben is.

Milyen könnyen oltod szomjadat álmodban, lépteid úgy hozzák feléd a vizet, mint jól idomított rabszolgáid, nem áll utadba tövisbokor, hogy visszatartson.

Ahogy az álom jő, isten tudja, honnan, s rátapad a szemhéjakra, ahogy a mámor kezdődik, úgy jő a szerelem, váratlanul, nesztelenül; se nem lép, se nem röpül, csak valahogy ott van.

S alszik a gond, mint a gyermek,
Mely sirásban fáradott meg,
Föl nem ébred, meg nem hallja,
Hogy vendég jön, és megyen!

Ahogyan alvás közben szükségünk van az álmokra, ugyanúgy miközben ébredezünk, szükségünk van rá, hogy megérintsünk valakit és beszéljünk hozzá, hogy megérintsen valaki, és beszéljen hozzánk.

Mert olvasni is jó, meg aludni is jó. Mikor olvasok, úgy érzem, mintha egy másik embernek a lelke volna bennem, és ez gyönyörűség; mikor pedig alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben; és ez is gyönyörűség.

Nem tudom, meddig tarthat ez az álom, de elhatározom, hogy minden pillanatát úgy fogom megélni, mintha az lenne az utolsó.