Mindaddig, amíg
tart az álom,
az álom
nem is álom.
Elaludni: feloldódni az álomban. Felébredni: újra forrongó állapotba kerülni.
Vajon hova visz az álom
talán túlnan a halálon
ami fontos e világon
szívetekben megtalálom.
Az álmok teli vannak szellemekkel! Álmokból, halott álmokból, elveszett álmokból, rossz álmokból születettek, álmokból, amelyek szűk kis körökben járnak körbe-körbe, külön csapást vágnak maguknak a világ szövetében, és nem tágítanak belőle.
Az álmok olykor csalókák. Visszatükrözik a lelkünkben kavargó kérdéseket csakúgy, mint a vágyainkat és a félelmeinket.
Az álom sorsa az ébredés,
De mégis él, mégse tévedés,
Szép emlék, és ez nem kevés,
Jobban fáj az, ha elvész.
A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka.
Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő fiadnak,
Anyám soká, örökkön él.
Ki álmát meg nem érti,
Sorsát úgy henyéli,
Mint ki fontos,
Személyéhez címzett
Levelét olvasatlan hagyja.
Önmagát kifosztja.
Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni. Éberen annyira vágyunk bizonyos álmokra, amelyek aztán sohasem látogatnak meg bennünket, amikor lehunyjuk a szemünket.
Ha nem lennének az álmok, a felét sem tudnánk annak, amit most sejtünk a jövőről.
Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.
Az álom bár nem valóság, de mégiscsak a valóság italából töltekezik vagy a valóságot itatja az elkövetkező napokon.
Az álmokkal az a baj, hogy az ember akkor tudja meg, hogy álmodott, mikor fölébred. Mikor már mindennek vége.
Álmokhoz ragaszkodni annyit jelent, mint elutasítani a zordon valóságot.