Aki kincset keres, nem a fellegekben, hanem a földben ás.
A gyermekkori álmok nem múlnak el egykönnyen, és a józan ész semmit sem nyom a latban.
Az egyik embernek nagy álmai vannak, a másiknak kicsik. Bármilyen is a tiéd, a lényeg az, hogy soha ne szűnj meg álmodni.
Madarak hangját hallom a falból. Galambok bőgő jajgatását, a seregélyek dallamos csiripelését. Felnézek és nagy levegőt veszek. Mostanában annyival tisztább a levegő, még itt is. Vajon milyen szaga volt a világnak új korában, évszázadokkal az első gyárkémények feltűnése előtt? Csalódott vagyok, de el is bűvöl, hogy sosem tudjuk meg biztosan; hogy hiába a történészek, a tudósok, a költők minden erőfeszítése, vannak dolgok, amiket egyszerűen sosem tudhatunk meg. Milyen volt a világ legelső dala? Milyen érzés meglátni a legelső fényképet? Ki csókolta az első csókot, és vajon jó volt-e?
Zseléfixszel főzött lekvárnapok.
Kétéltű árnyak a kávézacc jóslatában.
hieroglifák a fény falán.
lógok az álmok köldökzsinórján.
Az álmodozás felvidít, mert tudjuk, hogy többre vagyunk képesek, mint amennyit megteszünk. Az álmodozás kockázatmentes. Csak az a veszélyes, ha valóra akarjuk váltani az álmainkat.
Amikor a házasságról álmodozott, mindig egy kis vidéki házat képzelt el, és egy olyan férfit, aki más, mint az apja, és éppen csak annyit keres, hogy el tudja tartani a családját, aki már attól is boldog, ha vele lehet, a kandallóban pedig ég a tűz, és együtt gyönyörködnek a hófödte hegyekben.
A boldogtalan szerelem mindig sejt valamilyen megoldást, még ha csak álombeli megoldást is.
A legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek.
A jövőt csak úgy lehet megteremteni, ha előbb álmodunk róla.
Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami. Egy napon kilép az álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik. Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba.
Tudod, hogy milyen borzasztó felébredni egy szép álom után. Egy szép álomból a szomorú, szürke valóságba. A hiány valóságába. De van, amikor megfordul minden. Amikor legcsodálatosabb dolog felébredni. A valóságba. Van, amikor a valóság minden álomnál szebb. Amikor a valóság nem a hiány valósága. Amikor a valóságban ott van valaki, aki felette van a legszebb álmoknak is.
Mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már a léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerűnek, amit remél.
Mindenkinek vannak álmai. Mindenki szeretné hinni, hogy különleges, hogy tényleg tehet valamit a többiekért, és hogy valóban fontos a családja, a barátai és mások számára is.
Kívánságunk teljesülése gyakorta átok, míg a sóvárgás csak kellemetlen.