Nem mindenkinek adatik meg, hogy legyen egy nagy álma, és még kevesebbnek, hogy azt sikerüljön megvalósítania. Csoda nélkül is boldogan élhet az ember.

Természetes és helyénvaló, hogy az embernek fiatalkorában nagy álmai vannak, de legalább olyan fontos, hogy ezeket az álmokat idővel szembesítse a realitásokkal és képességeinek korlátaival.

Néhány ember inspirál minket, hogy merjünk álmodni. Egyesek viszont utálják, mikor nagy dolgokról álmodunk. Más álma a miénk is. Nem számít, hogy mi történik, sose hagyjátok abba az álmodozást!

Minden harmadik ember álomvilágban él. Tisztában van az élettel, eltelnek a napjai, mégis, monoton életükben egyfajta felüdülést jelent az a néhány pillanat, amikor elképzeli, más életet él, mással, úgy, ahogy szeretne.

Bocsásd meg nékem, Élet, te sok jajjal kemény,
Az álmokat, de lásd, oly jó ha még terem
Pár ábránd, elfeledni: ezer fejszés teren
Mint ritkúl drága erdőnk: ember, hit és remény...

Az utálatosok azt mondják majd, amit akarnak, de a gyűlölet sose állítson meg abban, hogy kövesd az álmaidat.

A beteljesületlen álomnál csak egy rosszabb van, ha az álom beteljesül, de csak futólag.

Felesleges az elmúlt vagy soha el nem jött álmokon gondolkodni, s helyette olyanokat kell beengedni, amik valósággá is válhatnak.

A legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja.

Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. - És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.

Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is.

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

És így lesz ez, tudom, hogy így lesz!
Ember vagyok: nem változom.
Epedni mindig: sorsom ím ez,
S tünődni elszállt álmokon.

Most egy álomképbe vagy szerelmes, és ez a világ legveszélyesebb dolga.

Mindig csodákra vártam, mint apró gyermek, hogy egyszer igaz legyen, amit mesélnek nekem, hogy lássam az angyalokat és a tündéreket, hogy kicsiny mackócskám életre keljen és dörmögve táncoljon, s hozzám dörgölőddzék, ha mindenki elhagy is. Mindig csodákra vártam! És most is, minden este úgy fekszem le, mint aki reggel talán egy más életben, más emberek közt ébred, és csak ámuldozik majd, hogy mily keserves, mily nyomasztó volt az álma.