Álmodozni arról, hogy híres színésznő leszel, sokkal jobb, mint tényleg azzá válni.
A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.
A félredobott gyermekkori álmok elkerülhetetlenül megsebzik a szívet.
Döbbenetes élmény lehetne, megkapni a királyság kulcsát, és érezni, milyen könnyen fordul a kezünkben.
Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne mindig az álmainknak éljünk.
Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?
Minden ember álmodik, de nem egyformán. Azok, akiknek álma elméjük sivár éjjeli zugában születik, reggel arra ébrednek, hogy az egész csak egy hiú ábránd; ámde a nappal álmodozók veszedelmes emberek, mert esetleg nyitott szemmel is eljátsszák álmaikat, hogy megvalósítsák őket.
Az ábrándozás jól áll a bajusztalan ifjúnak, de hozzá nem illő a komoly férfihoz. A férfikorra jutandó emberiségnek a valót kell keresnie, melytől, ha arcza az ábrándozásánál sötétebb is, nem szabad visszarettennie.
A megálmodott boldogság semmit nem ér.
Nem ácsoroghatok itt egy örökkévalóságon át, azokon a csodás dolgokon merengve, amelyek még meg sem történtek.
Álmokat ne kergess. Véget ér az álom.
Vágyakat ne űzzél, mert soká kell várnod
És, ha több után futsz, mint az Isten mérte,
Könnyel fogsz fizetni, fájó könnyel érte.
A légvár építésének nincsenek szabályai.
Van, kinek csak álmot ád az élet,
Mert reménye csillagokba nyúl.
Sose engedd senkinek, hogy elvegye az álmodat!
Minden álom menekülés, még ha nem arról szól is.